Beszámoló.

  2005.03.11. 15:32

Mikor tavaly először meghallottam, hogy a Rammstein ismét kis hazánkban készül fellépni, el se akartam hinni. Hét év után ismét élőben látni őket magyar színpadon - szürrealisztikusnak tűnt, különösen a rongyosra nézett Live Aus Berlin DVD tekintetében. Mivel '98-as Szigetes koncertjük élményei már lassan a feledés ködébe vesztek, így a borsos jegyár sem tarthatott vissza attól, hogy jelen legyek a BS helyére felhúzott Arénában tartandó koncertjükön.
Némi Unicum és sör kombinációjának köszönhetően kis csapatunknak sikerült mindössze az Apocalyptica utolsó dallamaira beesnie az Arénába. A biztonsági emberek gyors, udvarias munkájának köszönhetően szinte fel se tűnt, hogy ellenőrzésen estünk át és már bent is voltunk. A kötelező pólóvásárlás után - ahol egyik fő szempont a kulturáltság volt, hiszen munkahelyen is szeretnék benne megjelenni - vettük az irány a küzdőtér felé. Legnagyobb meglepetésemre nem volt tele a hely. Arra számítottam, hogy konzerv effektus lesz és mozdulni is alig lehet majd, de kényelmesen elhelyezkedhettünk a keverő mellett, ahol adva volt a megfelelő hangzás és az ugrabugrándozáshoz szükséges hely mennyiség is.
Azt viszont megfigyelhettem, hogy ezen eseményen képviseltette magát a társadalom minden rétege. A fiatal tiniktől kezdve a korban jól benne levő középkorúak ugyanúgy jelen voltak, mint a diszkós kinézetűektől kezdve a punk és metal életforma képviselőiig. Egy biztos, a Rammstein jelenség közönsége megérne néhány esettanulmányt.

Teltek a percek és a még teljes díszkivilágításban úszó csarnokot valami női sikolyokkal tarkított zaj terítette be és a fényár ellenére is sejteni lehetett, hogy ez már valami intro féle volt. Egészen pontosan az izlandi Sigur Rós első lemezének első dala, a Sigur Rós készítette fel jelenlevőket az elkövetkezőkre. Így is történt, hirtelen elsötétedett minden és a zöldes fényben úszó színpadra egymás után érkeztek meg a zenekar tagjai és a koncert kezdetét vette a Reise, reise című dallal, amely tavaly megjelent nagylemezük címadó és egyben első dala is. A tömeg lelkesebb része tapsolt, ugrált, együtt énekelt a csapattal, míg a társaság másik fele lagymatagabb érdeklődést mutatott. Ez a megosztottság jellemző is volt végig a koncerten, ami szintén meglepetésként ért. Gondoltam én, ha már valaki kifizetett ennyi pénzt érte, akkor valószínűleg rajongója, vagy legalábbis nagy kedvelője a csapatnak. De magukra vessenek, egy koncert mindig attól visszahozhatatlan élmény, hogy e röpke perceket együtt éled át a csapattal, részt veszel benne.
Akik viszont nem maradtak adósaink semmivel. A színpad barlang és hi-tech berendezések keverékének tűnt. Fent a dobos volt látható, míg a többiek alaphelyzetben az alsóbb szinten foglaltak helyet, bár ezt a rendet többször megvariálták, időnként a gitárosok is felkerültek és Flake is, fején rohamsisakkal, gyakran változtatta helyzetét szintijével együtt. Hihetetlen fény- és pirotechnikával is elkápráztattak minket, ahogy azt el is vártuk tőlük. Till maga a színpad közepén lévő ajtón sétált be, amely kör alakja és lengedező rózsaszín függönye erősen egy női testrészre emlékeztetett. A koncert elején pedig a Reise, Reise promo fotóinak jellemzői, vagyis a "nyakkendő, diplomatatáska, baseball ütő" felszerelésű - ezúttal roadok - pásztázták zseblámpáikkal a közönséget
Az epikus hangulatú Reise, reise-t a Links 2,3,4 követte, ami szintén egyike a 'közönség kedvence' daloknak. A katonai masírozódal címét viselő Rammstein szerzemény is elég menetelős hangulatú, aminek egyrészt köszönhető, hogy élőben előadva tényleg a közönség kedvencévé válhat, másrészt kiemelik vele a dal mondanivalóját - bár azt hiszem ezen keveseknek járt az agya, miközben mindez full-hangerőn szólt. Ráadásul még rá is játszottak, egymás után menetelve jöttek újra a színpadra. A Keine Lust lágy kezdése is max. arra volt elég, hogy az ember kifújja magát, mert áramlott is a darabos zene és az is biztos, hogy 'nem volt kedvünk fázni'. A Feur Frei és a Rein, raus párosa következett, mindkettő a Mutter lemezről. Az XXX akciófilmből már ismert dal szintén sokak kedvence. Tény, hogy nagyon dallamos, nagyon hatásosan felépített nóta, amely folyama magával ragad mindenkit, légyen az illető bármilyen műfaj kedvelője. Ráadásul itt is bevetették pirotechnikai arzenáljukat, fújták, okádták a tűzet. S noha személy szerint nagyon örültem a Rein, raus-nak, megleptek. Igaz, hogy '98 óta nem láttam a csapatot és nem tudom milyen sűrűséggel játsszák ezt a dalt. Valahogy korábban eszembe se jutott, hogy a Mutter lemeze eme csintalan kis nótája ennyire népszerű lehet.
Ismét egy Reise, reise blokk következett. A Morgenstern barátságosabb dallamait, a cinikus Mein Teil váltotta fel. A színpad közepére egy hatalmas üst került és szokásos áldozatuk, Flake került az üstbe. Lángszórókkal imitálták az alágyújtás, látványosan érzékeltetve a dal témáját. Flake menekülőre is fogta, ám Till üldözőbe vette és 'mókáztak' még kicsit. A lírai hangulatú, ám annál morbidabb témájú Stein um Stein következett. Kicsit kifújhattuk magunkat, csak a dal vége felé hallható vibráló gitárszóló tüzelte fel a kedélyeket, tele torokból próbáltuk Till-et leüvölteni a színpadról. A sötét zöld színben úszó színpad jobb oldalán hirtelen kicsiny dobszerkó jelent meg és a miután Doom elfoglalta a helyét, bele is kezdtek a túlnyomórészt akusztikus Los-ba. S mielőtt az elektromos gitárok is bekapcsolódtak volna Flake-re terelődött a figyelembe, aki a spotlight fényében kitartóan egy akkordot nyomkodott, majd a dal végén egy virtuóz szintiszólót bemutatva többször földhöz csapkodta és a közönségbe hajította hangszerét. A színpadi lámpák előre meghatározott koreográfia szerint piros szél - fehér közép elrendeződést vettek fel és a Moskau dallal ideiglenesen lezárták a Reise, reise blokkját.
Ideje volt már, hogy kicsit régebbre is visszanyúljon a csapat és az este folyamán következett egy első lemezes dal, a Du riechts so gut. Ennek a dalnak természetesen elmaradhatatlan kelléke a szikrákat hányó nyíl, amit Till most is meglengetett párszor, mielőtt a mikrofonra koncentrált volna. A zöld minden árnyalatát felvonultatták a fényszórók a dal során, melynek végén még külön szikraeső is elkápráztatta a nagyérdeműt. Két tűzgolyót is eleresztettek a közönség feje felett. A Du hast is fergetegesre sikeredett - nem hiába, keményebbek, pőrébbek régebbi dalaik. Régi jó ismerősünk, a Sensucht sem maradhatott el, amelynek introját heves üdvrivalgással nyugtázta a közönség lelkesebb része. Ekkor már nem csak Oliver volt félmeztelen, a többiek is nekivetkőztek és ledobálták fekete ruhadarabjaikat.
A szinte mindenki (értsd nem Rammstein kedvelők) által ismert sláger, az Amerika következett. A lámpák ismét kék - fehér - piros sorokba rendeződtek, ablakokat formálva. Flake a dal alatt motoros rollerén, szintijével a kormányon gurult ide-oda a színpadon, majd csillogó papír fecnik hullottak rá. Végül a dal befejezéseként ránk is kék - piros - fehér papírdarabok hullottak az égből. Egy remek kiejtéssel elhangzott 'köszönjük Budapest' kíséretével Till és brigádja távozott a színpadról, de természetesen ezt az első búcsút nem kellett még komolyan venni.

Az első ráadás első dala a Rammstein volt. Lángoló kabát helyett a színpad alól felemelkedő Till karjára két lángszórót kötöztek, amivel aztán kb. 7 méteres lángokat eregetett maga fölé. Utána a Sonne hangzott fel és a színpadról kilövellő lángoszlopok fényesítették be a teret, míg az Ich will alatt a dobszerkóból ömlött alá a szikrafüggöny. Ismét 'köszönjük Budapest'-tel távozott a zenekar másodszorra is, ám ez csak egy röpke szünetet jelentett. Az Apocalyptica tagjai is megjelentek a színpadon és közösen nyomták el az Ohne Dich-et. Valószínűleg az Apocyptica felvonulását látva sokak a Seeman-ban reménykedtek, hiszen feldolgozták már korában. Legvégül pedig a Depeche Mode Stripped dalának feldolgozásával búcsúztak el tőlünk, immár valójában. Még búcsúzoul Oliver csónakba ült és megkerülve a keverő pultot körbejárt a közönség kezein. Újra elhangzott a 'köszönjük Budapest' és utána hiába tapsolt kis csapatunk lelkesen felváltva kiabálva a 'zugabe' és 'Rammstein' szavakat, nem jöttek többet vissza.

A ruhatár, majd a kijárat felé haladva hallottam, amit sokan panaszkodta, hogy a zenekar nem kommunikált a közönséggel. Nem értem a problémájukat. A Rammstein esetében erre nincs szükség. A dalok, és a show mellett nem kellenek barátságos megjegyzések, kommentárok vagy konferálások, mert egy Rammstein koncert inkább előadás számba megy.

Igazi élmény volt ez a Rammstein koncert, megért minden drága fillért, amit a jegyre áldozott az ember. Csupán a közönségtől vártam volna többet. Pletykák keringenek, hogy hamarosan visszatérnek hozzánk, de addig érdemes a környező országok koncert felhozatalát böngészni, hátha el lehet őket csípni valahol (pl. a bécsújhelyi Aerodrome fesztiválon). S talán Berlin sincs olyan messze....


A képeket Jukli Diána készítette.